Sabbatical: Marci határozatlan idejű megpihenése a munkából

/ KonnektLife

A Sabbatical leginkább külföldön ismert fogalom, hosszabb ideig tartó távollétet jelent a munkától, miközben a fizetésed és a jogviszonyod fennmarad. Szokás szerint 7 ledolgozott év után lehet vele élni. Magyarországon ez ilyen formában még nincs jelen, így a legtöbb munkáltató sem biztosít erre lehetőséget. Helyette van fizetés nélküli szabadság, vagy felmondás és két munka közötti szünet. A fogalmat viszont már elkezdték itthon is használni. Ezért fordultunk Marcihoz, aki korábban mentor is volt nálunk, hogy meséljen a multis karrierből való kiugrásáról.

Szerző: Tóth Marci

Nagyon megörültem, amikor a Konnekt szervezői megkértek, hogy írjak a sabbaticalom hónapjairól, mert azt tapasztaltam, hogy bárkinek meséltem róla, azok azt egy elérhetetlen dolognak tartották, amihez nagy bátorság kell. Számomra viszont a világ legtermészetesebb dolga volt kihullani a hagyományos elvárások közül, és a függetlenség e fokának megtapasztalását felbecsülhetetlenül értékesnek tartom. Szeretném, ha minél többen tudnának róla, hogy lehet máshogy is élni, sőt végtelen konfigurációban, szabadon.

 

Régiónkban a sabbatical, vagy gap year – másféle nevek is léteznek, nem vagyok tisztában a nómenklatúrával – egy nem kifejezetten ismert koncepció, bár kezd meg-megjelenni. Számos motivációval lehet nekivágni egy ilyen időszaknak, a leggyakoribb az útkeresés. Klasszikus példája a középiskolát, vagy alap-, mesterszakot végzett fiatal, aki mielőtt elkötelezi magát valami iránt, szeretne tapasztalatot gyűjteni, hogy szűkítse a végtelen spektrumot egy megtalált érdeklődési kör alapján. A másik a hozzám hasonló, huszas évei második felében lévő szorongó, helyét nem találó ember, aki váltani szeretne, de ötlete sincs merre.
Esetemben több, egymással párhuzamos kiábrándulás (multis élet, kapitalizmus, magánéleti) vitt oda, hogy bár azt nem tudtam, mit szeretnék, azt viszont igen, hogy ezt tovább nem. Ez vegyült egy erős szabadságvággyal, illetve mindig is szerettem volna fejest ugrani a világ felfedezésébe. Az, hogy ez kikristályosodjon, több hónapnyi önismereti munka eredménye volt, és további hónapok, hogy az elhatározás megszülessen.

 

„Ezidőben viszont tudatosan kezdtem el pénzt félretenni, a cél: időt és teret vásárolni magamnak, amiben letekerem az elvárások zaját, és a csendben megtalálok valamit belül, amit elkezdek követni, és remélhetőleg kibontakozik valami autentikusabb irány.”

 

Épp ezért az én sabbaticalom határozatlan időre szólt. Míg mások 1-3-6-x hónapra vesznek ki fizetés nélküli szabadságot, vagy hagynak ki egy szemesztert, addig én minden időbeli keretet szerettem volna lebontani, hogy a lehető legkevesebb mesterséges befolyás érje a folyamatot. Úgy vágtam neki, hogy addig megyek, amíg meg nem találom az autentikus irányt, vagy előbb el nem fogy a pénzem. Utóbbi veszélyesen hangzik, de fontos tudatosítani, hogy privilegizált helyzetben vagyok, vagyunk sokan. A multis tapasztalattal, nyelvtudással, kapcsolati tőkével úgy éreztem bármikor kapok munkát, és ha minden kötél szakad, akkor a családi védőháló fog meg. Azaz mindig lesz mit ennem és hol laknom. Annyi “kényelmetlenséget” pedig, hogy 2-3 hónapig hazaköltözök, megér a várható jutalom. Mikor 2022 nyarán két év érés és párhuzamos spórolás után odajutottam, hogy nem láttam többé perspektívát a munkahelyemen, és azt sem tudtam elképzelni, hogy egy másik helyen úgy tegyek, mintha érdekelnének a cukormázas profitcélok, kiléptem.
3-4 hónapig még be voltam táblázva előre belőtt programokkal, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy Párizsban állok egy Interrail bérlettel és nincs több időpont a naptárban, ahol ’meg kell jelennem’, nem tudom mit csinálok és hol alszom holnap. Eljött az a nyíltvégű időszak, amikor bizonyos anyagi keretek között bármi lehetségessé vált. Úgy számoltam, hogy alacsony büdzsével egy évig jó vagyok, eleget spóroltam hozzá, hogy bármelyik kontinensre eljussak, szóval akkor most mit is akarok igazán? Miért is csinálom ezt?

 

„Az első pár hét egy állandó, háttérben zajló szorongással és feszültséggel telt időszak volt, amíg szépen lassan bele nem könnyültem ebbe a helyzetbe és rájöttem, hogy tulajdonképpen pont az organikus kibontakozásról, az orrom után menésről szól ez az életszakasz.”

 

Igyekeztem tehát nem túltervezni, legyen kábé 2-4 héttel előre egy rugalmas elképzelésem arról, hogy merre megyek és ott mit csinálok majd, és ettől akkor bármerre el lehet térni. A büdzsé alacsonyan tartásához szállás-ellátásért cserébe heti 20-25 óra önkéntes munkát végeztem (WorkAway, WWOOF, Worldpackers, stb.), és valahogy az egész sabbatical csak megtörtént különösebb tervezés nélkül. 3 hónap Franciaország, 2 hónap Marokkó, 2,5 hónap Portugália, 6 különböző önkéntes munka az angol tanítástól, a faültetésen át, egy meditációs közösségben való életig. Mindezzel pedig csak a felszínét kapargattam meg a világnak, amiben millió alternatívája van a városi, elmagányosodott életnek.

A külföldi keresés után hazatértem a nyárra, hogy itthon kísérletezzek alternatív életmódokkal, majd teljesen természetesen megjelent az igény bennem, hogy integráljam a multis tapasztalataim és képességeim az új érdeklődési körömmel. Olyan közösségi projektet és ügyet kerestem, aminek a szolgálatába állíthatom magam, így jutottam el egy dunántúli permakultúrás projektre, ahol jelenleg is élek, és remélhetőleg hamarosan alkotok. Az ilyen találat azonban talán nem törvényszerű, és nem is lenne fair egy hasonló motivációval egy sabbaticalra váltónak magával szemben ilyen elvárást állítani, hiszen

 

a lényeg pont az elvárások alóli mentesülés – amiben gyakran mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei! 

 

Felmerülhet, hogy oké, ezt egyedül könnyű, mert senkihez sem kell alkalmazkodni! Nos, én találkoztam párokkal, baráti csoportokkal, backpacker nyugdíjasokkal, a gyerekeküket magánoktató családdal ezekben a szituációkban. Kompromisszumokkal ugyan, de minden megoldható! Aki pedig a magánytól fél, azt megnyugtatom: nagyon sok hasonló gondolkodású emberrel fog találkozni, akikkel az emberi kapcsolatok új mélységeit (vagy magasságait?) tudja megélni. Én személy szerint sokkal magányosabban éreztem magam az itthoni környezetemben, mint az úton. 

 

„Amit végül magammal viszek, az az élethez való sokkal szabadabb hozzáállás. A sabbatical fejezetnek ugyan a keretek szintjén vége, de bizonyos értelemben sose térek vissza.”

 

Teremtsetek magatoknak ti is precedenst arra, hogy lehet másképp élni!