„Az első sor kóddal minden megváltozott”

„Az első sor kóddal minden megváltozott”

Varga Eszti 15 éves koráig író szeretett volna lenni, aztán egy Prezis látogatás után minden megváltozott, ma már űrmérnöknek tanul egy amerikai egyetemen.  Eszti most arról mesélt nekünk, hogy hogyan jutott el a Virginia Polytechnic Institute and State University Aerospace Engineering szakára. Ugorjunk vissza kicsit a kezdetekhez - hogyan indult az az út, amin jelenleg haladsz? Amikor ezt kérdezik tőlem, legtöbbször a következő történetet mesélem el: 15 éves koromig író akartam lenni, és kicsit sem érdekelt a tudomány. Nem hozott lázba a fizika óra gondolata, és csak egy utat láttam magam előtt, amit az irodalom kövezett ki. Nyelvi előkészítős osztályba jártam, amiből az első év órái egyáltalán nem kötöttek le, rengeteget unatkoztam. Amikor anyukám ezt megelégelte, szólt, hogy a Skool...
Tovább
Egy online tréningsorozat tanulságai

Egy online tréningsorozat tanulságai

A Konnekt trénerei idén egy egész képzéssorozatot vezényeltek le online a Tehetségprogram keretén belül. A program részleteiről már beszélgettünk Fazekas Nórával, most pedig Bálind Martina, a csapat egy másik tagja osztja meg gondolatait azzal kapcsolatban, hogy milyen volt ebben a formában fiatalokkal végigmenni a folyamaton.  Változatos, gyakorlatias Minden alkalmat igyekeztünk nagyon gyakorlatiasan felépíteni, hiszen nem tárgyi tudást akartunk átadni, hanem a diákok erőforrásaira építkezve szerettünk volna haladni. A forgatókönyvet a diákok igényeihez igazítottuk; az alkalmak részei voltak a játékos, eltérő csoportdinamikájú feladatok. Voltak olyan gyakorlatok, amelyek párban, voltak olyanok, amelyek egyénileg, illetve kisebb-nagyobb csoportokban, esetleg csoportszinten zajlottak. Ez a megszokott keretek között is nagyjából így alakult volna. Milyen feladatokkal találkoznak a résztvevők egy konnektes tréningalkalmon?  "rapid-randi": páros feladat, amelynek célja...
Tovább
Konnekt csapatépítő Királyházán

Konnekt csapatépítő Királyházán

Sok-sok várakozás és annál is több Zoom megbeszélés után végre eljött az a hétvége, amit a szervezői csapat egy része közösen tölthetett el. A helyszín a Börzsöny északi részén, a Kemence-patak völgyében fekvő Királyháza volt. Ebben az évben a szokásosnál is jobban vártuk az elvonulós csapatépítőnket - következzenek a legjobb pillanatok képekben! Impozáns társaságunk Végre együtt a csapat! Keverés előtt és után Az elmaradhatatlan tábortűz Dixittel mindenkinek könnyebben megered a nyelve Tervek a következő 3 évünkre „A lehető legjobbkor tartottuk a csapatépítőnket: augusztusban, csillaghulláskor. Nagy élmény volt közösen, távol a város fényeitől, csöndben figyelni a csodálatos égboltot, és hullócsillagokat számolni” - mesélte Széll Kati, aki most csatlakozott a Konnekt szervezői csapatához. Aki nem hiszi, járjon utána - bármelyik résztvevő szívesen...
Tovább
Nyelvtanulás – de hogyan?

Nyelvtanulás – de hogyan?

„Válassz egy olyan nyelvet, ami nagyon te vagy” Az idegennyelv-ismeret ma már sok munkakör betöltésénél alapkövetelmény, sőt, pozíciók sora épül rá. Persze nemcsak emiatt jó nyelveket beszélni, hanem azért is, mert így kinyílik a világ. Gönczi Orsival beszélgettünk, aki számára már igazán korán egyértelmű volt, hogy nyelvtanítással fog foglalkozni. Szeretnél belevágni a nyelvtanulásba? Nem tudod, hogyan barátkozz meg a nyelvvel, amit éppen tanulsz? Akkor olvass tovább! Önismeret = sikeres nyelvtanulás Orsi szerint a nyelvtanulásban fontos szerepe van az önismeretnek és az önelfogadásnak. Ebben az tud segíteni, ha sokféle dolgot kipróbálunk, felmérjük, hogy számunkra milyen módszer válik be, mi tud minket motiválni és saját magunk számára reális célt tűzünk ki.  Azt javasolja, hogy első lépésként lehetőség szerint olyan nyelvet kezdjünk el...
Tovább
„A sport olyan, mint maga az élet: benne van a munka és a hozzá tartozó siker is”

„A sport olyan, mint maga az élet: benne van a munka és a hozzá tartozó siker is”

Így sportolnak a Konnektesek Biztosan sokan tudjátok, hogy Konnektes berkekben az egy négyzetméterre jutó sportolók, sportos emberek száma igen magas. Május 6-a a magyar sport napja, így megragadtuk az alkalmat és három szervezőt kérdeztünk a sporthoz kötődő viszonyukról és annak hatásairól az életükre. Kitartásra és csapatmunkára felkészülni! Dohán Ancsi, Mentorprogramot koordináló csapat Ancsi kisiskolás korában kezdte a mozgásformák kipróbálását: a művészeti tornát hét év akrobatikus rock and roll versenytánc követte, majd a gimnázium alatt röplabda. Később a pszichológia szak mellett egy jógaoktatói képzést is elvégzett. Mikor és hogyan kezdtél el sportolni? Szeretek csapatban játszani, sokkal jobb úgy elütni mozgással az időt, hogy nem veszem észre, hogy telik és még jól is érzem magam. A táncszeretetem megmaradt, sajnos most kevés rá...
Tovább
Élsport: érmeken kívül mit nyerhetsz még?

Élsport: érmeken kívül mit nyerhetsz még?

Élsportoló, edző és sportmenedzser. Hároméves korában került először kapcsolatba a sporttal, amikor szülei úszásoktatásra és balettórákra íratták be. Azóta az élete minden területét átitatja a sport. Tudatosság, célkitűzés és helyes időgazdálkodás - ez csak néhány dolog abból, amit a sportnak köszönhet. Kovács Zsuzsival, egyesületünk egyik tagjával beszélgettünk a sportról, a csapatról és a célokról. (tovább…)
Tovább
Zsiros Misi: “Miért ne lehetne a célod, hogy megfejtsd, mi a célod?”

Zsiros Misi: “Miért ne lehetne a célod, hogy megfejtsd, mi a célod?”

Célokról, célkitűzésekről, módszerekről beszélgettünk Zsiros Misivel, akinek óvodás kora óta a sport kiemelt helyen szerepel az életében. 15 évig versenyzett hosszútávfutóként, adott már elő a TEDxYouth konferencián, jelenleg marketing és sportmarketing területen dolgozik, mellette a motiváció bugyrairól mesél és osztja meg a tapasztalatait másokkal. Misi 2016/17-ben pedig a Konnekt Mentorprogram csapatában mentorként segítette a diákokat és minket. (tovább…)
Tovább
Neked mi a célod az életben? – a célkitűzés hogyanja

Neked mi a célod az életben? – a célkitűzés hogyanja

Mindenkinek van valamilyen célja az életben. Szeretnénk bekerülni egy jó egyetemre, világkörüli útra menni, családot alapítani. A célt sokszor úgy érezzünk könnyen megfogalmazzuk, csak a megvalósítással akadnak komoly problémáink. De valóban egyszerű meghatározni a céljainkat? Lehet, hogy a célkitűzés menetében hibázunk, és ez okozza a sikertelen eredményeket? Németh Biankával és Miklya Attilával, szervezetpszichológusokkal beszélgettünk a célokról és a helyes célkitűzésről. (tovább…)
Tovább